Bűnügyek

Elfogták a fenyegetőzőt

Bombariadó miatt kellett kiüríteni a Deák téri aluljárót.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: kísérlet egy gázpalackra

A rendőrök a helyszínen elfogták azt a férfit, aki egy mezőkövesdi ingatlanból kísérelt meg gázpalackot eltulajdonítani.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Feltörték a ruhagyűjtő konténereket

Használtruha gyűjtő konténereket tört fel három román állampolgár Békéscsabán. Kicserélték a zárakat, kivették a ruhaneműket, majd a saját kulcsaikkal visszazárták az ajtókat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetesben: Ajtóstól rontott a házba

A csernelyi támadó egymást követő napokon kétszer is bántalmazta áldozatát, akitől utolsó fillérjét is elvette.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Besurranó tolvaj rendőrkézen

A 34 éves mezőlaki nő a nyitott ajtón ment be a mosonmagyaróvári házba és több millió forintot tulajdonított el a szobából.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetesben az élettársát bántalmazó asszony

Sz. Pálné gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Néhány perc alatt lebuktak

A szentendrei rendőrök a betöréssel gyanúsított három férfit őrizetbe vették.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: Zárás után

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két férfival szemben, akik Kazincbarcikán betörtek egy gyorsétterembe, ahonnan pénzt loptak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Visszapillantó tükröket törtek le

A szentesi rendőrök elfogták azt a két fiatalt, akik 11 gépkocsit rongáltak meg a városban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Drogot árult

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást L. Krisztián 22 éves budapesti lakos ellen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság