Rendőrkézen a jánosházai zsaroló
Megfenyegette a sértetteket, így akart tőlük pénzt kicsikarni.
Megfenyegette a sértetteket, így akart tőlük pénzt kicsikarni.
Egy 79 éves néni kezéből rántotta ki a táskáját Sarkadon az a fiatalkorú fiú, akit rablás bűntett elkövetésével gyanúsít a rendőrség.
Elfogták a gyanúsítottakat.
A férfi fogva tartotta viskójában volt párját és annak rokonát, majd megfélemlítésből egy késsel levágta a hajukat.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Tiszafüredi Rendőrkapitányság azzal az öt férfivel szemben, akik egy labdarúgó mérkőzés szünetében összeverekedtek.
Eltulajdonította vevője pénztárcáját egy dohánybolti alkalmazott Kazincbarcikán.
Ahogy a kalocsai nyomozók tudomására jutott, hogy szabadlábra kerülését követően folytatja a bűncselekmények elkövetését N. Tamás, azonnal keresni kezdték, majd körözték, végül egy rendőri akcióban elfogták.
Magas kamatra adott kölcsönt egy miskolci férfi annak a sértettnek, akit fizetésképtelensége miatt a gyanúsított halálosan megfenyegetett.
Egy kaposvári gyermekotthonban telefonzsinórt és ajtót rongáltak a kiskorúak.
A rendőrök tetten érték a betörőket.