Bűnügyek

Betört, lopott – a körzeti megbízottak elfogták (fotókkal)

Egy 38 éves férfit gyanúsítanak a bűncselekménnyel a zalaegerszegi rendőrök, aki több söjtöri pincéből próbált élelmet szerezni magának. A körzeti megbízottak 2 órán belül elfogták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vásárolt okmány

Hamis külföldi vezetői engedéllyel igazolta magát a mosonmagyaróvári rendőröknek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Emberölés Závodon

Bántalmazásból származó sérülések okozták egy 74 éves férfi halálát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajsza véget ért - fotóval, videóval

A borsodi nyomozók a Terrorelhárítási Központ munkatársainak bevonásával ma reggel elfogták a miskolci takarékszövetkezet fegyveres rablóját.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: Sikkasztott, majd betört

Vádemelést javasol a rendőrség azzal a férfival szemben, aki egyik ismerőse miskolci házának felújítását vállalta el, azonban a rábízott építési anyagokat beépítés helyett eladta. A gyanúsított ezután két egymást követő napon is feltört egy büfét.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halak a csomagtartóban

A marcali egyenruhások egy olyan személygépjárművet és annak utasait ellenőrizték Marcaliban, melynek csomagterében, nagyobb mennyiségben több fajta hal volt elhelyezve.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Munkalehetőséget ígért a csaló

Gyanúsítottként hallgatták ki az angyalföldi rendőrök azt a férfit, aki több embert osztrák munkalehetőség ajánlatával csapott be.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Majdnem megölte

A Pest megyei nyomozók emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek és gyanúsítottként hallgattak ki egy 23 éves férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárult a tárnoki emberölésben folytatott nyomozás

A rendőrök a sértettet eltűnés miatt közel 1 évig keresték, majd a Pest megyei nyomozók emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak nyomozást.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halált okozó testi sértés Makón

Őrizetbe vette a Makói Rendőrkapitányság a 43 éves gyanúsítottat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság