Bűnügyek

Szolgálaton kívül is éberen

A szolgálaton kívüli osztályvezetőnek köszönhetően 1 percen belül elfogták azt a két férfit, akik egy kiskunfélegyházi üzletbe akartak betörni.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közel két éve bujkált

A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei 2014. november 21-én egy több mint másfél évvel ezelőtt elkövetett rablás gyanúsítottját fogták el Szegeden.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

30 nap

A bíróság elrendelte az emberölés bűntette kísérlet elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi előzetes letartóztatását.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tízen támadtak a sértettekre - frissítve

A gyanúsítottak baltával és vascsővel bántalmaztak négy személyt Vác egyik utcáján.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bélyeghamisítás és lopás Siófokon

Büntetőeljárás indult egy székesfehérvári férfi és egy fiatalkorú fiú ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Körözték

Spanyolországban fogták el a csalót.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Fogatot találtak

A füzesabonyi nyomozók megtalálták a Szlovákiában ellopott maratoni fogatot. Videó + fotók !

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közel harmincan egy furgonban

Egy 40 éves bosnyák és egy 48 éves szerb férfi ellen javasolt vádemelést a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, akik 29 szír állampolgárt próbáltak meg átcsempészni a magyar államhatáron.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Leitatták, majd kifosztották alkalmi barátjukat

A székesfehérvári rendőrök vádemelést javasolnak három székesfehérvári fiatallal szemben, akik italozás során szerzett alkalmi barátjukat lerészegítették, majd megverték és kifosztották

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben kábítószer terjesztése és fogyasztása miatt

Elfogták a tiszakécskei és a kecskeméti rendőrök azt a két férfit, akiknél összesen 290,58 gramm kábítószergyanús anyagot találtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság