Bűnügyek

Késsel fenyegetve raboltak

Néhány órán belül elfogták a kecskeméti rendőrök a három gyanúsítottat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tűzifás csalók rendőrkézen

Őrizetbe vették a kecskeméti rendőrök azt a négy gyanúsítottat, akik több köbméter fával kevesebbet szállítottak a kifizetett mennyiség helyett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrségi akció Ajkán

Az Ajkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2014. november 7-én délután rendőrségi akciót hajtott végre a városban, mivel átadással, forgalomba hozatallal, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének gyanúja merült fel.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ezt ették volna - videóval

V. Sándor Ausztriából szállította és eladásra szánta a hűtetlen, ismeretlen eredetű húst.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zsákmányt már nem tudták eladni

Feltörtek két környékbeli ingatlant, majd Győr-Moson-Sopron megyébe vitték a lopott fűrészeket és fűkaszákat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idős embereket loptak meg

A két győri férfi a sértettek jóhiszeműségét kihasználva soproni és kópházi otthonukból pénzt, aranyékszereket tulajdonított el.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Köszönőlevél: „Az ő érdemük…”

A tolvajok nem találtak bort, ezért elvitték az általuk kibontott pince ajtaját. A rendőrök egy nap alatt elfogták a párost.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták az uszodai tolvajt

A budaörsi rendőrök elfogták azt az 53 éves férfit, aki egy uszodában két öltözőszekrényből értékeket tulajdonított el.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyanús termékbemutató

Úgy kínáltak megvételre ágyneműt időseknek egy cég képviselői, hogy azt állították: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár visszatéríti az árát. A csorvási rendezvény ügyében csalás kísérlet gyanúja miatt indult nyomozás.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szóváltásból rablás

A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a karcagi rablás gyanúsítottjait.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság