Bűnügyek

Ittasan garázdálkodtak

A késsel fenyegetőző két jánossomorjai férfi garázda magatartásával megbotránkozást és riadalmat keltett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a sertéstelep fosztogatói

Vas alkatrészeket és porral oltó készülékeket lopott a két férfi Pogányszentpéterről.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopott tehergépkocsival, jogosítvány nélkül, ittasan

A gyanúsított Hajdúböszörményben ellopott egy tehergépkocsit. A rendőrök Debrecenben fogták el az ittas sofőrt, aki vezetői engedéllyel sem rendelkezik.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rálőtt a verekedőkre

Többen összeverekedtek Kecskeméten; váratlanul az egyik szemtanú a csoport irányába lőtt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: Bíróság előtt felelhet a dühöngő garázda

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a férfivel szemben, aki egy miskolci italboltban ordítozott és megrongálta a berendezést.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

4 az 1 ellen

Négy fiatal bántalmazott egy 20 éves hantosi férfit Kaposfőn.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

52 perc

Nem kellett egy óra sem a füzesabonyi nyomozóknak, hogy elfogják a lopással gyanúsított mezőtárkányi nőt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Marihuána az autó hátsó ülése alatt

Vádemelést javasol a rendőrség a 38 éves szerb férfi ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pogányszentpéteri nézeteltérés

A nagyatádi rendőrök előállították azt a férfit, aki bottal támadt ismerősére.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság