Bűnügyek

Telefonos ajánlatok voltak

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt indult büntetőeljárás két szegedi nő és egy sándorfalvi férfi ellen, akik az egyik mobilszolgáltató ügyfeleit csapták be. A rendőrök őrizetbe vették őket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben: ittasan is inni akart még, de nem volt pénze, így rabolt

Négy órán belül kattant a bilincs annak a férfinak a csuklóján, aki Nyékládházán ismerősét az utcán bántalmazta, majd elvette tőle párezer forintját.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a késelő

Mellkason szúrta testvérét egy drávatamási lakos.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: kevésnek bizonyult „ólomököl”

A ráckevei nyomozók befejezték annak a 28 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint önkielégítést végzett a helyi temetőben. Előállításakor csetlő-botló boxoló állásba helyezkedve lóbálta állítólagos ólomöklét.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rosszul sült el a vicc

Állítása szerint csak meg akarta viccelni munkatársát egy tatabányai férfi, végül rendőrségi ügy lett belőle.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sorozatbetörőt fogtak a debreceni rendőrök

A gyanú szerint a 25 éves férfi két hét leforgása alatt 13 helyre tört be Debrecenben. A nyomozók őrizetbe vették.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogás a susnyásban

Hiába nyomott kövér gázt a rendőröket látva egy 28 éves tatárszentgyörgyi férfi, az erdőbe hajtva tengelyig süllyedt a sárban. Sokadik büntetőügye indult, mert eltiltás hatálya alatt vezetett járművet, ráadásul a drogtesztje is pozitív lett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kilóg a lóláb

A fővárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy motort és egy elektromos kerékpárt is ellopott a XVII. kerületből.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Üzletszerű kerítés a gyanú

Tengerentúli célpontokra is közvetített ki nőket a biatorbágyi pár. Otthonában fogta el őket a KR NNI.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda