Bűnügyek

Mind a kettő megvan

A ceglédi vasútállomáson támadt áldozatára egy 24 éves fiatal, 35 éves társával. A helyi zsaruk elfogták őket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Legkevésbé sem tevékeny megbánás

Fogadkozott, hogy soha többet, erre öt nappal később megint elfogták azt a 29 éves férfit, aki a gyanú szerint két kerékpárt, szerszámgépeket és egy mobiltelefont lopott, majd - korábbi ígéretével szöges ellentétben - egy kocsit próbált elkötni.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: több mint diákcsíny

Közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kalocsai Rendőrkapitányság két 14 éves kamasszal szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: Már így vásárolta

A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy 40 éves férfival szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki gépjárművével más autóra kiadott rendszámmal közlekedett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Vigyázat: már a kriptovalutát is hamisítják!

A budapesti nyomozók három férfit gyanúsítanak azzal, hogy harmincmillió forinttal károsították meg áldozatukat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Hat kétkerekű két tolvaj

A szegedi rendőrök elfogtak két helybeli férfit, akik az elmúlt napokban hat kerékpárt loptak el a Tisza-parti városban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

Bánatát tűz emésztette fel

Felgyújtotta volt élettársa házát, az a csernelyi férfi, akit a rendőrök rövid idő alatt elfogtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Saját magát buktatta le a tolvaj

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai lakossági bejelentés nyomán intézkedtek a későbbi gyanúsítottal szemben. Most vádelemelést javasolnak ellene.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság