Két órán belül elfogták az útonállót
Kétrendbeli rablás bűntette miatt vették őrizetbe a kiskunhalasi nyomozók a helybéli férfit.
Kétrendbeli rablás bűntette miatt vették őrizetbe a kiskunhalasi nyomozók a helybéli férfit.
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A siklósi rendőrök eljárást indítottak egy helyi, valamint egy siklósnagyfalui férfi ellen.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják azt a férfit, aki Pirtón oly mértékben bántalmazta az alkalmazottját, hogy az belehalt a sérüléseibe.
A kitartó nyomozás meghozta az eredményét, az 52 éves nő beismerte a húsbolt kirablását.
A fővárosi rendőrök egy nap alatt két férfit és egy nőt fogtak el, akiket erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt kerestek.
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte a 19 éves férfi büntetőügyében a vizsgálatot.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket négy kábítószerfogyasztóval szemben folytatott.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a férfival szemben folytatott, aki fémtüskéket szórt parkoló rendőrautók elé.
Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás két férfival szemben az ünnepi hétvégén.