Bűnügyek

Fals felújítás

Őrizetbe vette a rendőrség azt a szerencsi férfit, aki büntetőeljárása alatt is újabb csalást követett el.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a gépkocsitolvaj

Egy nap alatt ellopta, összetörte, majd eladta a járművet a kaposvári fiatal.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Rács mögött a gyújtogató

A bíróság letartóztatta azt a férfit, akinek köze lehet a saját házában keletkezett tűzhöz. A lángokban az egyik nála tartózkodó rokona olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően elhunyt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: Rázós történet

A tamási rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy ozorai lakossal szemben folytattak lopás bűntett elkövetése miatt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Megvannak

A nagykátai zsaruk kábítószer-kereskedelemmel három, kábítószer birtoklással két férfit gyanúsítanak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A sütőben is anyag volt

Békésen őrizetbe vett a rendőrség egy férfit, mert a gyanú szerint kábítószerrel kereskedett. A lakásán a rendőrök a gáztűzhely sütő részében és a konyhaszekrényben is találtak szárított növényi törmeléket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrkézen

A hajdúszoboszlói zsaruk elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a 36 éves férfit, aki a gyanú szerint kirabolt egy dohányboltot.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Nem sikerült a kifosztás; résen volt a zuglói rendőr

Egy szolgálaton kívüli körzeti megbízottnak tűnt fel, hogy két nő gyanúsan kísérget egy idős asszonyt az utcán.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság