Bűnügyek

Vége a bulinak

Drogpartin ütöttek rajta az erzsébetvárosi rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Összehangolt akció Hajdúhadházon

Célkeresztben a körözött személyek elfogása, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények felderítése, a közlekedési szabálysértések kiszűrése a forgalomból és az illegális falopások visszaszorítása volt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A templom falát firkálták össze

Tavaly decemberben érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Ajkán az egyik templom külső falát és lábazatát valaki összefirkálta, amivel több tízezer forintos kárt okozott. Az Ajkai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem egyezett a matrica és a rendszám

Szlovák rendszámmal közlekedett és parkolt Kecskeméten egy helyi férfi.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három óra, mindössze ennyit volt szabadon a rabló

Az aszódi rendőrök rövid időn belül elfogták azt a 39 éves férfit, aki kirabolt egy idős férfit az otthonában.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismét egy top 50-es körözött elfogása

Hat elfogatóparancs miatt kaptak el egy 34 éves sóshartyáni férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Drog a zokniban

A rendőrök Tiszaújvárosban fogtak el és vettek őrizetbe egy újabb dílert, aki a kocsijában, zoknijában, és munkahelyi öltözőszekrényében tárolta az eladásra szánt kábítószert.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Drón segítségével érték tetten a betörőket

A barcsi rendőrök fogták el az apa-fia duót, a bűncselekményhez használt autójukat pedig lefoglalták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csalókat tartóztattak le

A szekszárdi nyomozók megakadályozták, hogy a trükkös csalók megfosszanak egy 81 éves tolnai bácsit további megtakarításaitól is. Elfogásuk után derült ki, hogy a banda tagjai az elmúlt hónapokban több mint 8,5 millió forintot csaltak ki a sértettől különböző ürügyekkel.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Átadta a szlovén hatóság az állatszaporító nőt

Nemzetközi együttműködés eredményeként a celldömölki rendőrök őrizetbe vették azt az osztrák nőt, aki külföldre menekült a felelősségre vonás elől.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság