Udvarokra mászott be
A kiskunhalasi rendőrök elfogták azt a helyi férfit, aki a gyanú szerint az elmúlt időszakban több ingatlanból is lopott.
A kiskunhalasi rendőrök elfogták azt a helyi férfit, aki a gyanú szerint az elmúlt időszakban több ingatlanból is lopott.
A sofőr nem csak ittas állapotban vezette a gépjárművet, de a két utasához hasonlóan, neki is pozitív lett a kábítószertesztje. A tatabányai nyomozók a három főt gyanúsítottként kihallgatták.
A két férfi puszta kézzel és egy vascsővel verte ismerősét Konyáron. Rendőrök vetettek véget a verekedésnek.
Két motorfűrészt és szeszes italt akart lopni a 38 éves nagylóci férfi.
Lakatlan házba tört be.
A rendőrök akkor érték tetten az elkövetőt, amikor éppen egy - miskolci buszmegállóban - alvó férfitől próbálta elvenni az értékeit.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát.
A Pest megyei nyomozók őrizetbe vették a tegnapi érdi emberölés két gyanúsítottját.
Őrizetbe vették a dunakeszi rendőrök azt a 29 éves helyi férfit, aki erőszakkal akarta magáénak más frissen vásárolt kerékpárját.
Elfogták a salgótarjáni nyomozók azt a 24 éves férfit és azt a 21 éves nőt, akik a megyeszékhely belterületén több gépkocsi katalizátorát vágták le.