Bűnügyek

Ellenőrzés során bukott le

A komáromi rendőrök kábítószergyanús anyagot találtak a sofőrnél, akit gyanúsítottként kihallgattak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az eltiltás hatálya alatt, drogosan vezetett

Az oroszlányi rendőrök gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették azt a 28 éves helyi lakost, aki bűncselekményt, és több szabálysértést is elkövetett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Önbíráskodás miatt nyomoztak

A kiskunfélegyházi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a 46 éves gyanúsítottal szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Forró volt a nyom Jászapátiban

A rendőrök rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Életveszélyt okozó testi sértés

A rendőrök rövid időn belül elfogták a verekedő fiatalokat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jogosulatlanul használta a gépkocsit

A 26 éves férfi a tulajdonos tudta nélkül vitte el a járművet, őt a komáromi járőrök igazoltatták, a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrkézen a füzesabonyi férfi

Rablás és önbíráskodás bűncselekmények gyanúja miatt vették őrizetbe.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság