Bűnügyek

Rendőrkézen a betörések gyanúsítottjai

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a szökött rabot a rendőrök

A kalocsai és kiskőrösi rendőrök közös munkájának eredményeként került elő a börtönből megszökött férfi.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idős sértettek házaira utazott

A kiskunfélegyházi nyomozók csalás bűntettével gyanúsítanak egy kiskunfélegyházi asszonyt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egyedi azonosító jellel visszaélés Pásztón

Másik járműre kiadott rendszámot szerelt fel személygépkocsijára egy 30 éves helyi férfi.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csapás egy unokázós bűnszervezetre

Fontos a megelőzés, látványos az elfogás. Két napja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság újraindította „Bontsa a vonalat” kampányát, miközben javában zajlottak egy közel félszáz rendőrt megmozgató rajtaütés taktikai előkészületei.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták az alvó utast kifosztó férfit

A gyanúsított a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren használta ki a sértett védekezésre képtelen állapotát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Repülőtéri Rendőr Igazgatóság

Lezárt ügy: pénztárcát lopott

Az egri rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több lopással gyanúsítják a nyomozók

A hajdúhadházi rendőrök őrizetbe vették a férfit, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság