Bűnügyek

Elfogták a rendőrök az önbíráskodókat

A szabolcsi rendőröknek a TEK nyújtott segítséget az elfogáshoz.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a rendőrök az állatkínzót

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját a látrányi férfi.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felfegyverkezve garázdálkodtak – elfogták őket a járőrök

A bajai rendőrök őrizetbe vettek egy román állampolgárt, aki késsel akart nyomatékot adni a szavainak egy veszekedés során. Szabadlábon védekező társát gyanúsítottként hallgatták ki.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablás miatt őrizetben

A rendőrök pár órán belül elfogták azt a 19 éves helyi férfit, aki kirabolt egy másik férfit Pécsett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felszállás közben zuhant le

Egy siklórepülő zuhant le két utasával Miskolcon. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tárolóból loptak

Szerszámokat, festékeket és ruhákat lopott a két elkövető, akiket a tatabányai rendőrök gyanúsítottként kihallgattak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: Mobil illemhelyeket lopott, a rendőrök elfogták

A Nagydorogi Rendőrőrsön befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy pusztahencsei nővel szemben folytattak lopás vétség elkövetése miatt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: droggal kereskedett

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a vajszlói férfinak az ügyében, akinek a gépkocsijában, illetve a lakásán több mint 3 kilogramm kábítószert találtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: lefülelték a nyomozók az autópályák tolvaj bandáját

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai két évig tartó nyomozás során, megyéken átívelő bűncselekmény-sorozat végére tettek pontot a napokban. A gyanúsítottak ellen vádemelést javasolnak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság