Az egri nyomozók visszaadták az ellopott kerékpárt
A bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható helyi férfit gyanúsítottként hallgatták ki.
A bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható helyi férfit gyanúsítottként hallgatták ki.
A 87 éves férfi nem ismerte fel a csalók szándékát, akik hónapokon keresztül kihasználták és több mint 6 millió forintot szereztek tőle.
A kecskeméti nyomozók őrizetbe vették az 58 éves ágasegyházi lakost.
A szekszárdi járőrök perceken belül intézkedés alá vonták az 51 éves férfit.
A két sárszentágotai férfit gyanúsítottként hallgatták ki a székesfehérvári nyomozók.
Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki az ismerősétől mobiltelefont lopott.
Két 30 éves tatabányai férfi Várpalotához közel gondozta az ültetvényt.
Tartozását követelte, majd bántalmazta ismerősét egy lucfalvai férfi.
A monori rendőröket a szolgálati autójuk ablaktörlő lapátja mögé tűzött üzenetben egy névtelen segítő vezette el a betörőhöz.
Késsel támadt anyja élettársára egy 41 éves férfi, majd amikor a bökő visszafelé sült el és saját magát sebesítette meg, ájulásig szorította áldozata nyakát.