Lezárt akta: temetés ügyintézésére csalt ki pénzt
A Szolnoki Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Szolnoki Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A rendőrök a helyszínen elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság befejezte a büntetőügy vizsgálatát.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói az egyik áldozat testvérét hallgatták ki gyanúsítottként.
A kunszentmiklósi rendőrök őrizetbe vették a 21 éves helyi gyanúsítottat, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.
Negyedik balhéjuk után fogták el a nagykátai nyomozók azt a háromtagú csapatot, amelynek tagjai több százezer forint kárt okozva dézsmálták a település környékének gázpalack lelőhelyeit.
Hasonló módszerrel tört be több salgótarjáni ingatlan tárolóhelyiségébe egy 25 éves férfi és társa.
A tatai rendőrök előállították a sofőrt és büntetőeljárást indítottak ellene.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte a büntetőeljárást.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja a közrendvédelmi, illetve bűnmegelőzési akciósorozatot az Erzsébet téren, illetve a Deák téren, valamint a VI. és VII. kerületben.