Bűnügyek

Volt iskolájukat fenyegették

Az újpesti rendőrök szerint hat fiatal bombarobbantással fenyegette meg a volt iskoláját – közveszéllyel fenyegetés a gyanú ellenük.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Ellopták a bevásárló pénztárcáját

A balatonalmádi nyomozók azonosították és elfogták az elkövetőket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felderítve: vastolvajok rendőrkézen

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai öt soltvadkerti lakost három bűncselekménnyel gyanúsítanak. A nyomozást befejezték, az iratokat pedig vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Végtagprotézisekből húztak hasznot orvosok

​​​​​​​A cipős ügyként elhíresült költségvetési csalás nyomozása során jutottak el a hajdú-bihari nyomozók ahhoz a 20 ortopéd orvoshoz, akik végtag-amputáción átesett betegeket irányítottak egy protéziseket gyártó békéscsabai céghez, majd ezért pénzt kaptak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Vármegyén átnyúló együttműködés

A sárvári nyomozók és a Zala vármegyei rendőrök összehangolt munkájának köszönhetően újabb betörők kerültek rendőrkézre.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: Vonaton rabolt, utcán lopott

Letartóztatták már azt a férfit, aki vonaton támadt rá áldozatára, illetve meglopott egy férfit Miskolcon.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Éheztette, szomjaztatta kutyáját

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai elfogták és kihallgatták a 45 éves helyi férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hivatalos költöztetőnek hirdette magát

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak egy 32 éves helybélivel szemben, aki a város külterületén több köbméter hulladékot tett le egy földút szélére.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rács mögött

Egy fiatalembert rablással gyanúsítanak a nagykátai rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Telitalálat

Az egri körzeti megbízottak közúti ellenőrzés során kapcsolták le hétvégi házak fosztogatóit.  

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság