A nyomozókat is meglepte, amit találtak
A drogtermesztők egy gyömrői ház udvarán rohadó régi katonai teherautó felépítményében is termesztették a marihuánát. És még három másik ültetvényen, amelyeket a rendőrök egytől-egyig felszámoltak.
A drogtermesztők egy gyömrői ház udvarán rohadó régi katonai teherautó felépítményében is termesztették a marihuánát. És még három másik ültetvényen, amelyeket a rendőrök egytől-egyig felszámoltak.
Egy magyar és egy német honosságú gépjárművet ellenőriztek a rendőrök Fejér és Veszprém megyében. A két járművezetőt és a rendőrök elől szökni próbáló négy utast előállították a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra.
Felesége adataival kezdett alkalmi társkeresésbe a bosszúszomjas férj.
A paksi nyomozók egy 44 és egy 38 éves bölcskei férfit gyanúsítottak meg kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Győri Osztálya befejezte a kábítószer-kereskedelem bűntett miatt folytatott nyomozást a tavaly elfogott szerb férfival szemben.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 32 éves tiszavasvári és egy 27 éves veszprémi lakost hallgattak ki gyanúsítottként.
Három helyről lopott egy férfi Békéscsabán. Az egyik helyen, ahonnan egy mobiltelefont vitt el, zsarolással több tízezer forintot szerzett meg egy idős nőtől. A rendőrség a férfi ügyének vizsgálatát befejezte.
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 48 éves öreglaki lakossal szemben folytatott.
A komáromi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát a két 20 éves elkövetővel szemben.
A hajdúhadházi rendőrök gyorsan elfogták azt a férfit, akit kifosztással gyanúsít a hatóság. A sértett visszakapta értékeit.