Öltönyben ment betörni – az angyalföldi rendőrök elfogták
Elfogatóparancs miatt állítottak elő egy férfit a XIII. kerületben, amikor egy nyomozó felismerte a ruháját egy korábbi betörés kapcsán.
Elfogatóparancs miatt állítottak elő egy férfit a XIII. kerületben, amikor egy nyomozó felismerte a ruháját egy korábbi betörés kapcsán.
Előzetes szóváltás után egy gázriasztó fegyverrel fenyegette meg haragosát az a férfi, akit a rendőrök rövid idő alatt elfogtak.
A szekszárdi rendőrök befejezték ügy vizsgálatát.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói tetten értek két magyar és egy szerb állampolgárságú férfit Tordason, akik a lefoglalt anyagokból minimum 100-150 kilogramm amfetamint tudtak volna előállítani.
Kiderült, hogy a csütörtök éjjel elfogott 18 éves férfi a rendőrök elől való menekülés közben öt illegális migránst szállított ki kocsijából.
A bűncselekmények szervezője – miután elfogatóparancs volt ellene, 2020. június 5-én este 18 órakor feladta magát.
Ittasan szállította munkába utasait a rákócziújfalui férfi.
Egy szolgáltató munkatársának adta ki magát az a férfi, aki rátámadt egy nőre miskolci lakásán.
A tatabányai nyomozók egy tatabányai, egy tatai és egy Veszprém megyei kábítószer-terjesztőt is elfogtak egy napon belül.
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki fel akart gyújtani egy házat Berkesden.