Parkolási vitából garázdaság és testi sértés
A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Kábítószer-terjesztő letartóztatását rendelte el a bíróság.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.
A fülöpi lakosnak lopás miatt kell felelnie.
Az egyik rudabányai gyanúsított maga tett bejelentést a rendőrségen.
A jánoshalmi rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint még év elején kirabolt egy kerékpárost Mélykúton. Az elkövető lopással és lopás kísérletével is gyanúsítható.
Motorkerékpárt lopott el egy 18 éves férfi, aki ellen folyamatban lévő nyomozás vizsgálati szakaszát a rendőrök lezárták.
A nyomozók egy erzsébetvárosi lakásban fogták el a két nőt, miután a gyanú szerint varázsdohányt adtak el két fogyasztónak.
Az egri rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 17 éves fiúval szemben.