Bűnügyek

Betett az ital

Lendületből rúgta meg áldozatát az a 28 éves férfi, akit lakásán fogtak el a Pest megyei rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csalók jöttek, a milliók mentek

Unokázós csalásokra specializálódott bűnszervezet tagjait fogták el a Békés megyei rendőrök. Egy időben három városból, Budapestről, Makóról és Izsófalváról összesen hat férfit állítottak elő, akik Budapest mellett hét megyében követhettek el bűncselekményeket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nemzeti elfogatóparancs volt ellene

A belvárosi rendőrök elfogták azt a 31 éves – illegálisan Magyarországon tartózkodó – nigériai férfit, aki 2019 decemberében a gyanú szerint megütött egy nőt az egyik szórakozóhelyen. A Budai Központi Kerületi Bíróság letartóztatta a férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

14 helyszínen

A kalocsai rendőrök közel egy éve egy nyomozócsoportot állítottak fel, akik munkájuk eredményeként több városban tartottak hétfőn hajnalban házkutatást, és négy személyt fogtak el.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Drogozott és rabolt

Letartóztatásban a győri rendőrök által elfogott férfi.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kétszer is betört, elfogták

A Kazincbarcika Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egymilliós lopás

A kecskeméti nyomozók másfél nap alatt elfogták azt a két jakabszállási férfit, akik egy tanyából válogatás nélkül vittek el mindent, amit csak találtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Udvariból és Miszláról is lopott

A hőgyészi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 22 éves férfit, aki az elmúlt időszakban több környékbeli településről is lopott el kisgépeket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szándékosan hajtott neki egy másik autónak

A várpalotai rendőrök rongálás miatt kihallgattak egy 42 éves nőt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Munkahelyéről lopott

Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki telefonokat és műszaki cikkeket lopott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság