Lezárták a rablással gyanúsítható testvérpár ügyét
A gyanú szerint a férfiak egy 77 éves emberhez törtek be. Az ügyben a vármegyei rendőrök vádemelést javasolnak.
A gyanú szerint a férfiak egy 77 éves emberhez törtek be. Az ügyben a vármegyei rendőrök vádemelést javasolnak.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság nyomozói országos koordináció keretében azonosítottak egy 48 éves orosházi férfit, majd őrizetbe vették.
Három tettes egy esztergomi strandon lévő bódékba tört be, ahonnan szeszes italokat vittek magukkal. A rendőrök elfogták, kihallgatták az elkövetőket, és a zsákmányt is lefoglalták.
A hajdúszoboszlói rendőrök pár órán belül elfogták a 37 éves tolvajt, az elvitt pénz nagy részét pedig megtalálták és lefoglalták.
Öt gyanúsított, 113 rendbeli bűncselekmény, nyolcmillió forint hálapénz. Szülésznőket gyanúsítanak korrupcióval a budapesti nyomozók.
Egy keceli nő az éjszaka közepén arra eszmélt, hogy valaki kutat a lakásában.
A demecseri rendőrök rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették az elkövetőt.
Csattant a bilincs a többszörösen körözött férfin.
A tatabányai rendőrök elfogták a 35 éves helyi férfit, aki ellen büntetőeljárás indult.
A Csornai Rendőrkapitányság a napokban fejezte be egy 21 éves fiatalemberrel szemben indított büntetőeljárását, aki a közlekedési ellenőrzés alól akart kibújni.