Hat körözés volt ellene – a Balatonig menekült
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztály munkatársai Siófokon fogták el a férfit; kiderült, hogy ott is bűncselekmények elkövetéséből élt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztály munkatársai Siófokon fogták el a férfit; kiderült, hogy ott is bűncselekmények elkövetéséből élt.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a nővel szemben folytatott le, aki volt férje autóját megrongálta egy konfliktus alkalmával.
Ittasan vezetett, garázdálkodott és a közúton lévők életét is veszélyeztette.
Egy kecskeméti elkövető engedély nélkül magánál tartott gáz-riasztó fegyveréből hat lövést adott le, szerencsére ezek nem okoztak személyi sérülést.
Az igazi nyomozó szabadidejében is nyitott szemmel jár… Egy szigetszentmiklósi rendőrnő sem tett másként, kiszúrta a településen a körözött, sorozatos biciklilopásokkal gyanúsítható 53 éves férfit.
A debreceni járőrök még a helyszínen elfogták a két férfit. Garázdaság miatt kell felelniük.
Lezárult a nyomozás annak a két férfinak az ügyében, akik Eperjes külterületéről közel 190 ezer forint értékben loptak fát.
A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást annak a két román állampolgárságú férfinak az ügyében, akik egy szegedi lakótelepen akartak katalizátort lopni.
Véget ért a Sziget Fesztivál. A Budapesti Rendőr-főkapitányság prevenciós pontot működtetett, a rendőrök egyenruhában és civilben is ügyeltek a látogatók biztonságára.
A rendőrség utcájában, az egyik üzletbe tört be egy férfi, de meglepetésére pakolás közben a rendőrök már mögötte álltak.