Bűnügyek

Helyreigazítás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az amerikai nő sérelmére elkövetett emberölés ügyében közölte a tényeket és nem keres további elkövetőt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Étlen, szomjan, betegen a hidegben

Kikötött, alultáplált, fertőzéssel küzdő kutya pusztult el januárban egy ház udvarán, Kisdombegyházon. A gyanú szerint ketten lehetnek felelősek azért, hogy nem kapott megfelelő ellátást. A rendőrség vádemelést javasol az élettársak ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Építés alatt lévő házakat és telephelyeket szemeltek ki

A kecskeméti nyomozók vádemelést javasolnak azzal az 56 és 54 éves férfival szemben, akik 6 lopás alkalmával több mint 10 millió forint értékű zsákmányra tettek szert és legalább ilyen összegű kárt okoztak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vesztegetés miatt indult eljárás az orvos ellen

A Pest vármegyei rendőrök a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) munkatársaival együttműködve derítettek fényt a bűncselekményre.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vita hevében bántalmazta a férfit

A Veszprém vármegyei rendőrök elfogták a 69 éves Zirc környéki lakost.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hazahozták Teneriféről a balkáni drogkartell magyar vezetőjét

V. Tamást korábban már jogerősen 8 évre elítélték, míg a 2019–2021 közötti drogügyletei miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Győri Osztálya folytat vele szemben eljárást. A hatóságok elől több mint három évig bujkáló férfit a reptérről egyből a börtönbe vitték. Az ANOM és a Sky ECC ügyek egyik fő gyanúsítottjáról van szó.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Eltűnésből emberölés

A VI. kerületi nyomozók 24 órán belül elfogták azt az ír állampolgárságú férfit, akit egy amerikai nő megölésével gyanúsítanak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság