Bűnügyek

Holttest a lakásban

A Nógrád megyei rendőrök halált okozó testi sértés ügyében indítottak nyomozást.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Könnyen szerzett milliók, gyorsan kattanó bilincs

Az angyalföldi rendőrök elfogták azt a férfit, aki több milliót csalt ki egy idős asszonytól. A nyomozók a férfi társait továbbra is keresik.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Néhány óra a lopott mobillal

A rendőrök két óra alatt azonosították és elfogták azt a hódmezővásárhelyi férfit, aki egy boltból elvitte egy vásárló mobiltelefonját. A férfi ellen lopás miatt indult eljárás.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megvágták egymást

Súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki két embert a győri rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Veszélyes hulladékot hagytak hátra

Vádemelést javasol a rendőrség a két tamási férfi ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nagycserkeszi betörés

A nyíregyházi rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a feltételezett tettest.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnügyi őrizetben

A salgótarjáni nyomozók előterjesztést tettek a 30 éves férfi letartóztatásának indítványozására.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összetörte a jogtalanul használt autót

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pozitív közúti ellenőrzés

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy kábítószer hatása alatt álló, gépjárművet vezető sofőrrel szemben folytattak le.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság