Bűnügyek

Elfogták a rablás elkövetőit

Két férfi kirabolt egy idős házaspárt Lothárdon, harmadik társuk az autóban várta őket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közúti baleset okozása

Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben a vizsgálatot.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittas sofőrök állhatnak bíróság elé

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azokat a vizsgálatokat, amelyeket négy, ittasan a volán mögé ülő járművezetővel szemben folytatott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Raboltak

Letartóztatta a bíróság a gyanúsítottakat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Folytatta a lopást

Több üzletből is lopott az a 31 éves férfi, akit a tatabányai rendőrök őrizetbe vettek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Besurranás és kerékpárlopás

Egy nap alatt három férfit vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Letartóztatták az ócsai szeméremsértőt

A Dabasi Rendőrkapitányság folytat nyomozást szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy ócsai férfi ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerékpárt loptak

A Dabasi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást három férfi ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lakókocsiból árultak

A zuglói rendőrök elfogtak két fogyasztót, valamint egy nőt és egy férfit, akik úgynevezett varázsdohányt árultak a lakókocsijukban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Elsőként az anyjától lopott

A kiskunhalasi nyomozók őrizetbe vették a 42 éves helyi gyanúsítottat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság