Bűnügyek

37 millió forintos csalás: őrizetben a gyanúsított

Egy Békés megyei nő több mint 100 ezer eurót csalt ki egy osztrák férfitól, aki a közös életkezdés reményében adta oda neki a megtakarítását. A nő azonban nem akart szorosabb kapcsolatot vele, elérhetetlenné vált a férfi számára, a pénz nagy részét pedig élettársával elköltötte.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság a sörözőben

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csalás kísérlet

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gázolajat loptak, elfogták őket

Békés megyében a rendőrök elfogtak három férfit, akik egy részvénytársaság földjén működő öntözőberendezés tartályából lefejtették az üzemanyagot.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több látogató, kevesebb bűncselekmény

Idén 51 százalékkal kevesebb bűncselekményt regisztráltak a Sziget Fesztiválon, mint tavaly.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügy: tört, zúzott

Két gépkocsit is megrongált dühében egy 46 éves helyi férfi Gödöllőn.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Karóval ütötte meg haragosát

Garázdaság bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrök a káli férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fákat vágott ki és lopott el

Vádemelést javasol a rendőrség a kocsolai férfi ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szárított és élő növények, pozitív drogteszt

A Békés megyei Nagybánhegyesen házkutatást tartottak a rendőrök egy férfinál, aki a gyanú szerint kábítószert tartalmazó kendert termesztett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Letartóztatták a kávai emberölés gyanúsítottját

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 49 éves férfi ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság