Bűnügyek

Új pszichoaktív anyaggal kereskedett

A nyomozók őrizetbe vették a tiszavasvári férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Autójavítás helyett 1 milliós kárt okoztak

A győri nyomozók befejezték a 43 éves férfival és 27 éves nővel szemben indított büntetőeljárást.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Újabb dílereket vontak ki a forgalomból

A rendőrök őrizetbe vettek két férfit, akik a gyanú szerint drogot árultak Baranyában.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem a postás csengetett

A nyíregyházi nyomozók elfogták az áldozataira késsel támadó férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fiktív dolgozók, lenyúlt százmilliók

Két egészségügyi intézményt érintő, félmilliárd forintot meghaladó kárértékű csalássorozat ügyében több mint ötven gyanúsítottat hallgattak ki a budapesti gazdaságvédelmi nyomozók. Az eljárás során többek között egy jachtot is lefoglaltak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

30 napon belül elítélték lopás miatt

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya bíróság elé állítási javaslattal fejezett be egy 40 éves férfi ellen lopás miatt indított eljárást.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hosszú próbakör

Egy 26 éves férfi kipróbált egy eladó autót, azonban azóta sem vitte vissza és nem is fizetett érte. A püspökladányi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jótett helyébe lopás

Kölcsönadott több háztartási cikket szomszédjának egy szabadszállási idős asszony, ám a férfi amellett, hogy nem adta vissza őket, még a nő arany ékszereit is elkobozta.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Emberölés Székesfehérváron

Egy idős nőt találtak holtan otthonában, élettársa a közelben öngyilkosságot követett el.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Drogban utaztak

Dílerek kezén kattant a bilincs Mohácson.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság