Bűnügyek

Elfogták a kábítószer-kereskedők dílerét

A budapesti nyomozók a házkutatások során többek között 192 gramm amfetamint, valamint 14 gramm marihuánát találtak és foglaltak le.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Azonosították és elfogták őket

A budaörsi rendőrök egy férfit és egy nőt hallgattak ki gyanúsítottként a hétfőn este Budaörsön történt garázdaság ügyében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: Az ittas járművezetés káros következményei

Továbbra sem érdemes szeszesital-fogyasztás után autót vagy motorkerékpárt vezetni! A Miskolci Rendőrkapitányság újabb öt esetben ittasan volán mögé ülő sofőrrel szemben élt vádemelési javaslattal.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a betörő társát is

A kecskeméti rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették B. Nikolettet.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetesben a nyergesúfalui terjesztők

A bíróság mindkét új pszichoaktív anyaggal kereskedő férfit letartóztatta.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fiatalkorú gyanúsított

A kecskeméti rendőrök elfogták azt a 16 éves fiút, aki rövid időn belül három vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a tiszalúci támadó

A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a fiatalembert, aki Tiszalúcon megtámadott egy idősebb férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság