Bűnügyek

Nyitott ajtón surrant be

Vádemelést javasol a rendőrség a bajai férfi ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos balesetet okozott

A dabasi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy 22 éves budapesti férfi ellen, aki az M0-ás autóúton okozott halálos kimenetelű balesetet.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bordélyházat számoltak fel

A nyomozók egy terézvárosi lakásban prostitúciós tevékenységgel összefüggésbe hozható tárgyakat, több mint százezer forint készpénzt, valamint valutát is találtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: Megverték a látogatót

A Győri Rendőrkapitányság nyomozást folytatott súlyos testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 28 járdánházi és egy 43 éves győrsági férfivel szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elkábította, elvette a pénzét és a telefonját

Kirabolt egy nő egy férfit Békés megyében. A rendőrök a bejelentéstől számított három órán belül elfogták a gyanúsítottat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Emberölés kísérlete miatt előzetesben

Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki életveszélyesen megsebesített egy nőt Vácon.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Félmillió forint, okmányok és bankkártya

A bácsalmási rendőrök a bejelentést követően húsz percen belül elfogták a három katymári gyanúsítottat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetesben egy miskolci díler

A rendőrök Miskolcon fogták el azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint új pszichoaktív anyagot szerzett meg és adott tovább helyi lakosoknak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószergyanús anyag volt náluk

Két férfit állítottak elő a rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: Pedagógust vert

Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy sajóbábonyi nő ellen, aki egy helyi általános iskola előtt tettleg bántalmazott egy pedagógust.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság