Bűnügyek

Lezárt akta- ittasan okozott balesetet, majd elhajtott

A Karcagi Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy kisújszállási férfi ellen, aki ittas állapotban okozott balesetet, majd elhagyta helyszínt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kifosztás Tarpán

A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható gulácsi nőt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: Védett madarakat fogott be

A debreceni nyomozók vádemelést javasolnak a 68 éves férfival szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy postára is betört, már őrizetben van

Több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható, köztük egy postabetöréssel is az a kazincbarcikai férfi, akit a rendőrök azonosítottak majd elfogtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két házba is betört

A pápai rendőrök elfogtak egy 30 éves helyi férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fűkaszát és ruhákat loptak

A rendőrök még a helyszín közelében megtalálták az ellopott fűkaszát és a szatyor ruhát Tiszaroffon.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy lopás pár óra alatt

A rendőrök öt órán belül elfogták és őrizetbe vették azt a helyi férfit, aki négy szabadszállási ingatlanból lopott, illetve kísérelt meg ellopni különböző értékeket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Életveszélyt okozó testi sértés

A dunaújvárosi rendőrök rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették a 36 éves gyanúsítottat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gépkocsikból lopott

Két órán belül beazonosítottak és elfogtak egy 41 éves férfit a salgótarjáni rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rongálásért felelhet

Szekercével zúzta be a háza elé parkoló autó szélvédőjét egy asszony Siklóson.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság