Bűnügyek

Hoppon maradt a betörő!

Még azelőtt elfogták a rendőrök azt a szendrői betörőt, mielőtt az egyik helyi bolt épületébe bejutott volna.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás-kísérlet

Tetten érték az ózdi rendőrök azt a férfit, aki egy helyi ház családi ház pincéjéből akart ellopni különféle dolgokat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószerrel kereskedett, előzetes letartóztatásban van

A rendőrség vádemelést javasol egy kétegyházi férfi ellen, akinek a békéscsabai bérelt lakásában kábítószert és az anyag adagolásához, fogyasztásához használt eszközöket találtak a nyomozók.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két helyre tört be

A tatabányai nyomozók kihallgatták a 19 éves férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Betört a házba, feltörte a gépkocsit

A salgótarjáni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki és őrizetbe vettek egy 45 éves férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószer birtoklás és garázdaság

A gyöngyösi rendőrök őrizetbe vették a helyi férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfajult családi veszekedés

A budapesti nyomozók vádemelést javasolnak annak a férfinak az ügyében, aki tavaly októberben nyakon szúrta élettársát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Kábítószert termesztett

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói elfogtak egy férfit, akinek az autójában és később a lakóhelyén kábítószergyanús növényi törmeléket és növényeket találtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kilenc elfogatóparancs volt kiadva a páros ellen

A rendőrök erzsébetvárosi munkahelyén fogták el azt a nőt, aki ellen hét elfogatóparancs volt érvényben, majd elfogták a párját is, aki ellen korábban két körözés volt kiadva.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Unikornis kiszagolta, a rendőrök elfogták

A mezőkövesdi rendőrök – Unikornis nevű - szolgálati kutyájuk segítségével fogták el azokat a férfiakat, akik egy bükkábrányi családi ház egyik melléképületét feltörve, pénztárgépet tulajdonítottak el.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság