Szeméremsértés Szekszárdon
A rendőrök napokon belül elfogták a bűncselekmény elkövetőjét.
A rendőrök napokon belül elfogták a bűncselekmény elkövetőjét.
A rendőrök őrizetbe vették a 40 éves elkövető.
Kábítószergyanús növényeket foglaltak le a rendőrök Komlón.
A salgótarjáni rendőrök elfogták azt a 37 éves férfit, aki több nőt bírt ráprostitúciós tevékenység végzésére, majd a keresetük felét elvette és saját megélhetésére fordította.
Lezárta a rendőrség a nyomozást a 23-as számú főúton történt baleset ügyében.
Egy józsefvárosi nő külföldi bankkártyák adataival akart jogosulatlanul elektronikai eszközöket vásárolni több mint 15 millió forint értékben.
Svájcban fogták el a 66 éves férfit, aki ellen a Pest megyei nyomozók adtak ki körözést.
A csepeli nyomozók elfogták azt a nőt, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy magát jósnőnek kiadva ékszereket és készpénzt csalt ki áldozatától.
A széleskörű adatgyűjtés eredményeként a mátészalkai rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a feltételezett tettest.
Két férfival rablás és garázdaság-, míg egy társukkal szemben garázdaság bűntette miatt folytatott nyomozást fejeztek be az ózdi rendőrök.