Ittasan okozott balesetet, majd elhajtott
Segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínről egy személyautó sofőrje, aki ittas állapotban sodort el egy kerékpárost Csengele külterületén. A rendőrség vádemelést javasol a gyanúsítottal szemben.
Segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínről egy személyautó sofőrje, aki ittas állapotban sodort el egy kerékpárost Csengele külterületén. A rendőrség vádemelést javasol a gyanúsítottal szemben.
Vádemelési javaslattal zárult annak a férfinak az ügye, aki Budapest XI. és XIII. kerületében több lakásba is betört.
A csepeli emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt körözött férfi önként adta fel magát.
Vádemelést javasolnak az ózdi rendőrök azzal a férfival szemben, aki egy baráti páros egyik tagját meglopta, a másikat pedig kirabolta.
Sopronban fogták el a körözött német férfit.
A hajdú-bihari rendőrök elfogták azt a három férfit, akik a megalapozott gyanú szerint kábítószerrel kereskedtek.
Egy 59 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a tatabányai rendőrök.
A salgótarjáni rendőrök kábítószergyanús anyagokat találtak egy gépjárműben.
A letenyei rendőrök elfogták azt a zajki 19 éves férfit, akit közel százezer forint ellopásával gyanúsítanak.
Egy 26 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a pásztói rendőrök.