Négyen raboltak ki egy férfit Angyalföldön
Egy nő, miután szexuális szolgáltatást nyújtott egy férfinak, társaival együtt kirabolta.
Egy nő, miután szexuális szolgáltatást nyújtott egy férfinak, társaival együtt kirabolta.
A somogyi rendőrök a bejelentéstől számított 4 órán belül elfogták az életellenes bűncselekmény elkövetőjét.
A 38 éves férfi a kórházban belehalt sérüléseibe. A budapesti nyomozók befejezték a nyomozást és vádemelési javaslattal küldték tovább az iratokat az illetékes ügyészség felé.
Holtan találtak egy férfit.
A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást azzal a két férfival szemben, akik jogosulatlanul használtak fel más nevére kiállított parkolási engedélyeket.
Társhatóságokkal közösen tartottak akciót a Rétsági Rendőrkapitányság munkatársai.
A belvárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki szeméremsértő módon viselkedett egy belvárosi kereszteződésnél.
A Szegedi Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy szegedi férfival szemben, aki egy forráskúti lakóházba betört, majd több helyiséget átkutatott 2016 októberében.
Az emberölésben indított eljárást a budapesti rendőrök befejezték, és vádemelési javaslattal küldték tovább a keletkezett iratokat.
A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőket.