Lezárt akta- garázsfeltörők
Befejeződött a nyomozás az ellen a fiatal fiú ellen, aki öccsével több garázst is feltört Kunszentmártonban.
Befejeződött a nyomozás az ellen a fiatal fiú ellen, aki öccsével több garázst is feltört Kunszentmártonban.
A pocsaji rendőrök azonosították a férfit, akinek a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.
A 23 éves férfi Dunakeszin vette el a sértett fülbevalóját.
Az elkövetéssel gyanúsítható férfit túronyi házában fogta el a megyei rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya.
A rendőrök elfogták azt a két nőt, akik hamis meghatalmazással vettek fel pénzt a sértett bankszámlájáról Budapesten.
A gyanúsítottat zavarta az utcán a gyerekek hangoskodása, ezért kutyáját elengedte a láncról. Az eb egy kisfiút megharapott. A debreceni rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a nőt.
A Pest megyei nyomozók kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást.
T. József ellen több elfogatóparancs volt érvényben.
Vádemelési javaslattal élt a Miskolci Rendőrkapitányság összesen tíz ittas sofőrrel szemben.
A rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a rongálással megalapozottan gyanúsítható 41 éves helyi férfit, akit bűnügyi őrizetbe vettek.