Lezárt akta: kábítószer hatása alatt vezetett a sofőr
A pápai rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a 34 éves iváni lakost.
A pápai rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a 34 éves iváni lakost.
A komáromi nyomozók őrizetbe vették azt 41 éves férfit, aki több vasúti épületbe is betört. Egy gépkocsiból is lopott, majd a zsákmánnyal együtt rövidesen lebukott.
Az egri rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A sértett az ebédjét még meg tudta melegíteni, amikor a figyelmét elterelve elvitték a gázpalackját a konyhájából. A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően vacsoraidőre visszakerült hozzá a gázpalack.
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a párossal szemben, akik a megalapozott gyanú szerint közel egy millió forintot vettek el egy férfitól.
A nyomozók a férfi lakásában és autójában is nagy mennyiségben találtak kábítószer gyanúját keltő anyagokat.
Az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 39 éves somlóvásárhelyi férfit.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták az elkövetőket és gyanúsítottként kihallgatták őket.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezi az elkövetők letartóztatását.
Gépe péntek délután landolt Ferihegyen. Azóta már meg is kezdte börtönbüntetése letöltését.