Pénzmosás határok nélkül
A budapesti nyomozók az Europol közreműködésével fogtak el tizenhat embert, akik a gyanú szerint több mint 424 millió forintot kezeltek hazai vállalkozások bankszámláin, amely bűncselekményekből származott.
A budapesti nyomozók az Europol közreműködésével fogtak el tizenhat embert, akik a gyanú szerint több mint 424 millió forintot kezeltek hazai vállalkozások bankszámláin, amely bűncselekményekből származott.
Késsel fenyegette az eladót és a bevételt követelte egy férfi egy csongrádi üzletben. A városi rendőrök néhány órán belül elfogták.
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Egy éve debütált a BRFK podcast sorozata, műsorvezetőinket az évfordulós adásban torta helyett kérdések sorozata várta. Egy igazi profitól.
A rendőrök egy napon belül azonosították, és elfogták az elkövetőt.
Elfogták a rendőrök azt a pilisi testvérpárt, akik négy házban járva igyekeztek pénzhez jutni. A módszer és a zsákmány is mindegy volt, a kőgalambtól a kerékpárig széles volt a „repertoár”. A két férfit több rendbeli lopással gyanúsítják.
A nyomozás adatai szerint közel 1,5 millió forint kárt okozott négy fiú egy bagaméri telephelyen. Egy buszt és egy darut rongáltak meg, pusztán szórakozásból.
A korábban közzétett felhívásainknak köszönhetően sikerült azonosítani a bonyhádi szeméremsértő férfit.
A KR NNI gyermekpornográfia miatt nyomoz.
Tizenegy gépkocsiból vitt el értékeket az a 49 éves szombathelyi férfi, aki olyan járművekre „vadászott”, ahol az értékeket látható helyen tárolták a sértettek.