Bűnügyek

Lezárt akta

Vádemelést javasol a rendőrség a mesztegnyői férfiak ellen, akik egy helyi ingatlan melléképületéből kisgépeket, és háztartási cikkeket loptak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaságok hajnala

Kaposváron és Nagybajomban is intézkedtek az egyenruhások.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megtámadott két buszsofőrt

Őrizetbe vették a kiskunhalasi rendőrök azt a 29 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint bántalmazta egy menetrend szerint közlekedő autóbusz vezetőjét, majd a sértett segítségére siető sofőrt is megütötte.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előbb voltak tettesek, mint sértett

A két gyanúsított egy parkoló tehergépjárműből tulajdonított el hűtött és fagyasztott élelmiszereket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyanús volt a táska

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szabadidős nyomozójának feltűnt a két férfi viselkedése, ezért értesítette kollégáit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megszúrta

Őrizetbe vették a kecskeméti rendőrök azt 48 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy késsel megszúrta a testvérét.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Visszakapja pénze nagy részét a meglopott nő

Egy ruházati üzlet eladójának pénztárcáját tulajdonította el az a nő, akit 2014. november 7-én fogtak el a rendőrök Békéscsabán. A gyanúsított a lopást követően költekezett, több üzletben is vásárolt, majd taxival ment haza.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopott és rabolt is

Egy héten belül kétszer vette őrizetbe a Komáromi Rendőrkapitányság ugyanazt a férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyorsított eljárás

Újabb embercsempész állt bíróság elé Komárom-Esztergom megyében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság