Bűnügyek

Lezárt ügyek: Miskolci emberölés

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfivel szemben, aki Miskolcon egy évvel ezelőtt megölte alkalmi ismerősét.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fűre lépni tilos

A rendőrök két férfit fogtak el Alsóvadászon, akiktől kábítószer-, illetve új pszichoaktív gyanús növényi törmelékeket foglaltak le.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két kilogramm kábítószer volt a bőröndben

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda büntetőeljárást folytatott kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy szerb állampolgárságú férfi ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

2 percen belül

A máriapócsi rendőrök Kisléta külterületén elfogták a feltételezett elkövetőt és a kerékpárjára akasztott táskákban az eltulajdonított értékeket is megtalálták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismerőseit károsította meg

A férfi először egy konditeremben emelte el edzőtársa irattárcáját, majd munkahelyén kollégája bankkártyájával élt vissza. A rendőrök lefolytatták vele szemben a nyomozást és vádemelést javasolnak ellene.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem akart fizetni

Rendszámtáblákkal trükközött, hogy elkerülje az útdíj megfizetését, de a rendszert és a rendőröket nem tudta átverni a gyanúsított.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az autók a gyengéi

Egy ideig most biztosan nem vezethet a gyanúsított.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szállodai csaló

A külföldi nő hat éjszakát töltött egy győri szállodában, a számlát nem fizette ki.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Esélye sem volt a szökésre

Többen is keresték már a 29 éves esztergomi férfit, végül a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói fogták el.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

KMB: Lopás és önbíráskodás

Egy 14 éves ózdi fiú kereste meg a helyi körzeti megbízottat, mivel egy nő kerékpározás közben lerángatta őt a járműről.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság