Fogyasztott és árult is
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a 33 éves dorogi férfit.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a 33 éves dorogi férfit.
Elfogták azt a két férfiből álló betörő duót, akik egy alsóvadászi családi ház melléképületébe törtek be.
Befejezte a nyomozást a rendőrség azzal a férfivel szemben, aki Miskolcon egy élelmiszerüzletből akart lopni, de cselekménye rablássá súlyosbodott.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfivel szemben, aki esernyőjével egy miskolci jegyellenőrt bántalmazott.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda olyan bűnszervezetet számolt fel a napokban, amelynek tagjai a fővárosban bordélyházakat üzemeltettek.
Szolnokon fogták el annak a négyfős társaságnak a tagjait, akik a nyomozás eddigi adatai alapján fegyverrel raboltak ki három férfit.
Bakonycsernyén egy négyéves kislány életét vesztette, egy ötéves pedig súlyos sérüléseket szenvedett, miután ráfogtak egy házilag barkácsolt villanypásztorra.
Édességre költötte a fenyegetéssel elvett pénzt.
Két tiszatarjáni házba is betörtek azok a tolvajok, akiket rövid idő elfogott, majd őrizetbe vett a rendőrség.
Idős házaspár kifosztásával gyanúsítják.