Bűnügyek

Lopott kocsival karamboloztak

A verpeléti fiatalok a gyanú szerint Debrecenben lopták el a kocsit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásban a békéscsabai férfi

A Gyulai Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte a fiatalok rosszulléteit okozó szer árusításával gyanúsított férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a bántalmazó

A Fejér megyei nyomozók F. Istvánt azzal gyanúsítják, hogy lakótársa halálát okozta.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Trükkös tolvajok rendőrkézen - fotókkal

A debreceni rendőrök elfogták és őrizetbe vették a négy tettest.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a besurranókat - képekkel

A két férfi a teraszajtó üvegét kiemelte, majd a - belülről a zárban lévő - kulcs segítségével bejutottak a házba.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásban a salgótarjáni betörők - fotókkal

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói együttműködve fogták el azt az öt személyt, akik hét salgótarjáni ingatlan és két helyi italbolt betörésében is részt vettek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: Optikai jelzőoszlop döntögetők

Bíróság előtt felelhet tettéért az a három vattai vandál, akik a 3-as főút mentén Emődnél csaknem fél száz optikai jelzőoszlopot döntött ki.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Önként jelentkezett

A nyomozók súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki G. Zoltánt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság