Bűnügyek

Ellopták a traktort

Befejezte a nyomozást a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a traktorlopási ügyben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dohányboltba törtek be

Az egyik gyanúsítottat a helyszín közelében elfogták, társát keresi még a rendőrség.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslat a rablók ellen

Vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a rendőrök azzal a két fiatallal szemben, akik Debrecenben rabolták ki áldozatukat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hamis jogsival, ittasan a tilosban

Tiszaújvárosban vonták ellenőrzés alá azt a férfit, aki gépkocsijával a tiltó jelzése ellenére behajtott egy utcába, majd igazoltatása során megállapították, hogy ittas, a járművezetéstől el van tiltva és a nála lévő vezetői engedély hamis.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három fogát törték ki a „harcművészek”

Erejét fitogtatta és harcművésznek titulálta magát az a két tapolcai férfi, akik 2013. május 1-én a Badacsony hegyről lefelé jövet megütöttek egy 34 éves kaposvári lakost.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tíz autó - videóval

A nyomozók egy összehangolt akció keretében elfogták azt a gyanúsítottat, aki gépkocsikat tört fel Debrecenben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: bíróság elé állhat az okirathamisító

Egy hamis munkaszerződés készítésében közreműködő és azt felhasználó gödöllői férfivel szemben fejezte be a nyomozást a rendőrség.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hangoskodtak, rongáltak

Vádemelést javasol a rendőrség két férfi ellen, akik berúgták egy ház kapuját, megrongáltak egy kisteherautót és egy postaládát, valamint virágcserepeket és lábtörlőket dobáltak Békéscsabán.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Társát rabolta ki Nyíregyházán

Elfogták a gyanúsítottat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság