Bűnügyek

Besurrant a zarándokházba

A máriapócsi rendőrök egy órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 20 éves fiút.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: Rablás gyorsított eljárásban

A rendőrök két órán belül azonosították és elfogták azt a férfit, aki Nyékládházán kirabolt egy nőt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kettőből egy rácsok mögött marad

Látogatásból tartott hazafelé a börtönből a tatai testvérpár, mikor tetten érték őket a rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Kaméleon” - fotókkal, videóval FRISSÍTVE!

A 37 éves nő szinte mindig más-más legendával tévesztette meg idős áldozatait, majd a lakásukba bejutva lopta meg őket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: Bíróság előtt felelhet a közokirat hamisító

Vádemelést javasolnak a rendőrök azzal a sárazsadányi férfivel szemben, aki igazoltatása során hamis jogosítványt mutatott fel a Készenléti Rendőrség munkatársainak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Revansot vettek haragosukon

Csoportos garázdaság Kilimánban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Menekülő siófoki motoros

A rendőrök elől menekült, de végül a rácsok mögött kötött ki.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Toponári garázdaság

Földhöz vágta a férfi a sörösüveget.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság