Bűnügyek

Csapokat lopott, ezért egy egész házat eláztatott

A Kalocsai Rendőrkapitányság nyomozói tegnap elfogtak és őrizetbe vettek egy 19 éves férfit, aki a lopásával milliós nagyságrendű rongálási kárt okozott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablás egy üveg borért

A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a férfit, ki betört egy 86 éves szendrői idős emberhez.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pont került az 1999-es alvilági leszámolás aktájának végére

A KR NNI befejezte a nyomozást a kettős emberöléssel gyanúsított két férfivel szemben. Az iratokat vádemelés céljából küldte meg a Fővárosi Főügyészségnek.  

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Újévi késelés

Azóta is börtönben van az a román férfi, aki három ismerősét szurkálta meg még az év első napján Kajdacson.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gépkocsifeltörő rendőrkézen

A rendőrök pár óra alatt elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 49 éves férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Zsarolókat fogtak el a debreceni nyomozók

A gyanúsítottak 2 millió forintot követeltek egy férfitól.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gumik miatt lopott

Gyakran rongálódott a kerékpár gumija, ezért alkatrésznek lopta a járműveket. A komáromi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Elvágom a torkod! Tíz részre váglak szét!”

Késsel támadt menyasszonyára egy holland férfi Békéscsabán. A rendőrök fél nap alatt elfogták. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte és a büntetőeljárás iratait továbbította az ügyészségre.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt őrizetben

A szolnoki rendőrök rajtaütést követően 3 férfit vettek őrizetbe, továbbá több mint két kilogramm kábítószer gyanúját keltő anyagot foglaltak le.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság