2 milliárd ment a tűzbe
2 milliárd forint értékben, közel 2 tonna lefoglalt kábítószert semmisített meg az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya a 2013. évben.
2 milliárd forint értékben, közel 2 tonna lefoglalt kábítószert semmisített meg az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya a 2013. évben.
A járőr 2013. december 19-én délután egy jászfényszarui lakóház korlátjához láncolt, elpusztult kutyára lett figyelmes.
A férfi Újpesten lökte fel áldozatát, majd táskájával elmenekült a helyszínről 2013 nyarán.
Vádemelési javaslattal él a rendőrség a kiskunhalasi betörővel szemben.
A rendőrségen ért véget egy születésnapi buli Szegeden.
A lakók, a közös képviselő és a társasház biztonsági főnöke tartotta vissza a férfit a rendőrség kiérkezéséig.
Vádemelési javaslattal zárta a rendőrség a lajosmizsei emberölés nyomozását.
Mindent vitt a gyanúsított, melyet otthon használni tudott, illetve melyeket értékesíteni lehetett.
Veréssel akarták rendezni a vitát.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Mezőkövesd közelében.