Osztrák autóra francia rendszám
Bíróság elé áll a gépkocsijára egy másik autó rendszámát felszerelő férfi. Ügyében még a héten ítélet születhet.
Bíróság elé áll a gépkocsijára egy másik autó rendszámát felszerelő férfi. Ügyében még a héten ítélet születhet.
Bíróság elé állhat a tolvaj.
A nyomozók három főt őrizetbe vettek, két társukat még keresi a rendőrség.
A dunaújvárosi rendőrök a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak a segítségével fogták el a 24 éves kábítószer-kereskedő ercsi férfit. A drogot a sütőbe és a ház kertjébe rejtette.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság visszaélés kábítószerrel vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfivel szemben, aki bántalmazta édesanyját.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két fiatalkorú fiúval szemben, akik a gyanú szerint kiraboltak egy másikat.
A két férfi egy soproni büfébe tört be. Egyikük épp az árut pakolta, mikor a járőrök tetten érték. Társa a közelben „biztosította” a terepet.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy fiatalkorú fiúval szemben, aki egy árvízvédelmi szolgálatban lévő sértettől lopott.
A rendőrség befejezte a nyomozást és vádemelési javaslatot tett 12 gyanúsítottal szemben 37 rendbeli bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.