Elfogták a parfümtolvajokat
Az ország több drogériájából lopó férfiakat kaptak el a rendőrök Kecskeméten: a legutóbbi akciójukkal több százezer forint értékű parfümöt zsákmányoltak, de menekülés közben elfogták őket.
Az ország több drogériájából lopó férfiakat kaptak el a rendőrök Kecskeméten: a legutóbbi akciójukkal több százezer forint értékű parfümöt zsákmányoltak, de menekülés közben elfogták őket.
A zuglói nyomozók szervezett akcióban fogták azt a 23 éves férfit, aki egy társasház udvarán kitépte egy nő kezéből a táskáját.
Őrizetbe vették a két egri férfit.
A nagykátai rendőrök elfogták azt a 32 éves férfit, aki facsemete- és biciklilopásokból tartotta fenn magát.
A hajdúnánási rendőrök négy bolti alkalmazottat fogtak el, akik a gyanú szerint pénzt és ruhákat is elloptak.
A rendőrök elfogtak, majd őrizetbe vettek egy miskolci betöréssorozattal gyanúsítható helyi fiatalembert. A bűncselekményekkel kapcsolatban a tolvaj élettársát is kihallgatták.
A komáromi rendőrök sorozatlopás miatt vettek őrizetbe egy 29 éves férfit.
A kemecsei rendőrök egy nap alatt felderítették a lopást.
Egy moldovai férfi tavaly áprilisban két ember halálát okozta – a BRFK vádemelést javasol.
A mise után lopta el a cserkészeknek gyűjtött adományt a szekszárdi római katolikus templomból egy nagykanizsai férfi. Pechjére a szertartás után a riasztóval ellátott templomban rekedt, előbb a sekrestyés, majd a rendőrök nyitottak neki ajtót.