Bűnügyek

Tiszalöki házakba tört be

A rendőrség elfogta azt a 47 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint betört négy tiszalöki házba.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a salgótarjáni férfi

Két nőt szurkált meg O. Ferenc, akit a rendőrök rövid időn belül beazonosítottak és elfogtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a lyukóvölgyi hétvégi házak feltörői

A miskolci hétvégi házak betörőivel szemben a rendőrség előterjesztéssel élt előzetes letartoztatásuk bírósági elrendelésre.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítják az áruházi tolvajt

Szeszes italokat és kozmetikai cikkeket lopott az áruházból az asszony. Ügyében még a héten ítélet születhet.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állhat a garázda férfi

Testvérével verekedett össze egy patapoklosi lakos.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslat

Tujákat kíséreltek meg eltulajdonítani, azonban a tervük meghiúsult.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Önbíráskodás a vád

Vádemelési javaslattal zárult az önbíráskodó férfi ügye.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a tolvajt és az orgazdát is

Míg a sértett WC-re ment, ellopták az őrizetlenül hagyott táskáját.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a szökésben lévő férfit

A rendőrök jelentős erőkkel keresték a gyanúsítottat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság